Az én történetem kicsit régebben, egész pontosan 2013-ban kezdődött, amikor is egy nap Attila bejött az iskolába, ahol dolgozom, és ahol gyerekei tanulnak, és szembetűnő változást fedeztem fel rajta. Egész pontosan nagyon sokat fogyott. Elmesélte, hogy rátalált  a spinningre, kezdetben csak űzte ezt a sportot, de akkorra már oktatóvá lett, órákat tart, és ha van kedvem, próbáljam ki! Akkor egy gyerekkori barátjával működtették a Bátky Zsigmond utcában a termet. Elmentem, kipróbáltam, megtetszett. Nagyon családias, jó hangulatban teltek az órák. Kisebb nagyobb kihagyással mindig mozogtam valamit, de negyvenegynéhány évesen a spinning lett számomra az a mozgásforma, amely edzésben tart, kikapcsol,  és egy szellemileg fárasztó nap után teljesen felfrissít, kicserél. Mióta spinningelek ,sokkal jobban tudok koncentrálni a munkámra, több energiát érzek magamban.

 

Majd a tulajdonos áthelyezte a termét egy másik edzőterem alagsorába, ahová természetesen jó páran követtük Attilát, és az ő kedves, vidám óráit. Majd egy alkalommal írt egy üzenetet, miszerint aznap volt az utolsó órája, és most egy darabig ne keressem! Azt hittem viccel. Nagyon rosszul érintett a hír. (Több spinning oktató óráján részt vettem, de számomra az ő általa vezetett órák felépítése, zenéi nyújtották és nyújtják számomra A SPINNINGET. Mindig vidám, lelkesítő, vicces. Bár, hogy az óra milyen keményre sikerül, hogy a végén milyen fáradtságot érzünk, az mindig a mi döntésünk, mégis jóleső érzéssel szállok le a bringáról minden óra végén, még ha kicsit belehalok is.) Ezért többször beszéltünk, és kértem keressen új helyet, nem hagyhatja abba! Neki ezt folytatni kell! Szerencsére ez tavaly nyáron sikerült is. A Tomfit teremben kaptak helyet Attila és az ő spinnerjei, így folytathatjuk a tekerést.

 

Sokat fejlődtem az évek során. Már tudok figyelni a tekerésre, sík és hegyek közötti fordulatszám-különbségre. Az órák alatt pulzusmérő órát használok, mellyel kontroll alatt tudom tartani a szívem munkáját, hogy ez a mozgás valóban az egészségemet szolgálja, mint fizikailag, mint mentálisan.